Hároméves és idősebb telivérek állnak starthoz a július 20-án lefutásra kerülő Kincsem+ futamban, melynek Vichy szolgál majd otthonául. Az 1400 méterre kiírt másodosztályú hendikepben tizenhatan mérik össze tudásukat előreláthatólag kimondottan puha, már-már mély gyepen. Ten Horns (1) jóval erősebb mezőnyben áll starthoz, mint tette azt Daxban, de az idei esztendőben már megmutatta, hogy a jelenlegi beállításával másodosztályban is versenyképes. Az első hendikepjére Breizh Sky (2) komoly figyelmet érdemel. Divide And Rule (3) beleszólhat az első öt helyezés alakulásának sorsába, ha azt hozza, amit legutóbb produkált. A korábbi eredményei alapján az 1400 méter is fekszik neki. Riassou (4) két Kincsem+ futamban állt starthoz az idei esztendőben, s mindkét említett versenyben döntős futással jelentkezett. A hendikepben debütáns Testify (5) mellett a friss forma szól, feladatát azonban igencsak megnehezítheti a 16-os startbox. Maximilien (6) állandóságot mutat, ha nem sokallja a kihagyását az idősebbek között is fizethetnek rá. A rutinos Ciao Pa' (7) inkább sprinter, mégsem jelentene egetrengető meglepetést, ha elcsípne egy kisebb pénzdíjat. Saskatoon (8) nem versenyzett még harmadosztályúnál magasabb hendikepben. Nova Hope (9) új erőre kapott, ennek azonban ára volt, mert a győzelmei révén összesen 5.5 kg pönalitást róttak ki rá. Utoljára a 3.5 kg büntetést eredményező lyoni elsőségekor láttuk, amikor két és fél hosszal verte a második helyezett Salalah-t (11), s több mint kilenc hosszt adott még Amidargent-nek (14). Utóbbi telivér profitálhat abból, hogy 1 kg-ot engedtek neki. Mets le Feu (10) távját jelentősen visszavették, így akár vissza is találhat a helyes útra. Reve de Vallarsa-t (12) a longchamp-i hatodik helyezésén célszerű elbírálni, melynek alkalmával mindössze rövidnyak hosszal maradt le attól az ötödik helyezett lótól, akivel most újra találkozik. The Doctor (13) nem sorolható a főbb esélyesek közé, de az 1-es box sokat segíthet rajta. Chaldero (15) gyenge eredményeket ért el április óta, viszont a beállítása minden balul sikerült fellépését követően újabb és újabb kilóval csökkent. Waziers-t (16) közeli sanszként véleményezik a helyi szaklapok, sőt sokat az első öt közé várják.
Véleményünk: Breizh Sky (2) – Ten Horns (1) – Riassou (4) – Maximilien (6) – Nova Hope (9)
Előzetes szorzók: Riassou (6/1), Ten Horns (73/10), Breizh Sky (8/1), Maximilien (10/1), Salalah (10/1), Waziers (10/1), Divide And Rule (11/1), Testify (12/1), Mets le Feu (12/1), Nova Hope (14/1), Chaldero (16/1), Reve de Vallarsa (17/1), Amidargent (24/1), Ciao Pa' (26/1), The Doctor (28/1), Saskatoon (53/1) – forrás: PMU
