Aranykor eddig kibérelte magának a dobogó középső fokát, kihagyták vele a júniusi versenyeket, top-lovasával javulását és döntős futását várjuk. Dancer Boy-nak volt egy magas száma, de azóta nem ismételt. Dito az Alagiban hatodikként sem volt messze és kis híján
ismételni is tudott, nagyon közeli esélyt képvisel. Fenomenális behúzta az Alagit, azóta pedig tulajdonost cserélt, de maradt idomárjánál. A Derby-specialista istálló komoly reménysége. Hanak javulásban van, tehetséges lovasával még erősebb lehet, így bár papíron nem tartozik
a legesélyesebbek közé, bizalmat szavazunk neki. Loriot legutóbb jól mozgott, de itt még többre lesz szüksége. Mario jól kezdte pályafutását, de nem tudott fejlődni, a hosszabb táv kedvezhet neki, helyre lehetőség. Nazar stabilan tudja legjobbját, kis javulással meglepheti a favoritokat. Neptune Des Clos komoly stílusban nyerte tavaszi versenyeit, a látottak alapján maradt is benne tartalék, az idei Derby másik favoritja lehet. Star Champion apránként lépked előre, az Alagi Díjban sem futott rosszul, korábban komoly elvárásokkal voltak vele kapcsolatban, nem érdemes hanyagolni, felérhet a dobogóra. Starman Son mindkét tavaszi kiemeltben kitűnt, úgy tűnik, a távval sem lesz gondja, megint fizethetnek rá. Szent Király állandó formájával egy kisebb helyezésben bízhat. Deep Blue Sky az egyik legjobb hároméves kanca, az Alagiban szép hajrával jött fel harmadiknak, látva a folyamatos fejlődését, a mének erős ellenfele lehet. Gräfin Sophia eddig nagyszerűen teljesített, a legutóbb előtte végző Portal azóta Cseh Derbyt nyert, ami komoly ajánlólevél a számára. Scarpetta stílusos siker után érkezik, a hosszabb táv sem jelenthet problémát neki, felférhet a dobogóra. Sorority Girl a Nemzetiben nem ismételt, azóta többször futott Romániában, az ottani Derbyben másodikként zárt, meglepetést szerezhet.
Véleményünk: Fenomenális (4) – Neptune Des Clos (9) – Aranykor (1) – Deep Blue Sky (13) – Gräfin Sophia (14)
