755.000 eurót nem nyert, négy és tizenegy éves kor közti, európai ügetők lépnek pályára Vincennes-ben a szombati délutáni Kincsem+ futamban. A 2700 méterre kiírt és 90.0000 euróval dotált, Group III-as nemzetközi versenyben, tizenhárman vesznek részt. Main Stage-nek (1) még fel kell vennie a ritmust visszatérése óta, javult az állapota, de ebben az erős mezőnyben még nincsenek nagy ambíciói. Isofou du Ch?ne (2) három hetes kihagyás után lett dobogós, jó képességű lovakkal kerül szembe, mégis bizalommal indul. Horatius d'Ela (3) múltkor kisebb hibát vétett a startnál, különben nyerhetett volna, most csúcsformában törhet az élre. Ksar (4) a hónap elején mindenkit megnyugtatott, majd a tengernél és Grosbois-ban is dolgozott, hasonló teljesítménnyel újabb helyezést szerezhet. Hymne du Gers (5) legutóbb harmadik lett nyereg alatt, teljes erejében érkezik, viszont ebben a társaságban nem lesz nagy mozgástere. Ideal du Rocher (6) nem érezte jól magát ügetőlovaglásban, azt a futását el kell felejteni, kedvező lefolyás mellett pénzt kereshet. Cobra Killer Gar (7) stabilan teljesít és folyamatosan gyarapítja az életnyereményét, frissen érkezik és újabb győzelmet szerezhet. Hidalgo des Noés (8) január eleje óta pihent, most patkolva marad, egyelőre még a tavaszi célkitűzésekre készül. Hulysse Digeo (9) január végén meggyőző volt, utána viszont egy vírus hátráltatta, így kérdéses, mennyire lesz éles. East Asia (10) jól dolgozott és megfelelő fizikai állapotban áll starthoz, ugyanakkor testre szabott versenyre lesz szüksége lesz ahhoz, hogy az első ötbe kerüljön. Gendreen (11) már idősödik és többször hibázott a közelmúltban, szélső sansz. Hannibal Tuilerie (12) sokat jött előre nyereg alatt, jó állapotban van és rég volt ilyen friss, hiba nélkül meglepetést szerezhet. Horchestro (13) megőrizte formáját, a Prix du Luxembourg óta terv szerint tréningezett, ha ismét hozz a tudását, dobogóra állhat.
Véleményünk: Cobra Killer Gar (7) - Horchestro (13) - Isofou du Ch?ne (2) - Horatius d'Ela (3) - Ksar (4)
Előzetes szorzók: Cobra Killer Gar (18/10), Horchestro (25/10), Isofou du Ch?ne (8/1), Horatius d'Ela (8/1), Ksar (11/1), Ideal du Rocher (12/1), Hulysse Digeo (15/1), East Asia (18/1), Hymne du Gers (25/1), Hannibal Tuilerie (33/1), Gendreen (40/1), Main Stage (65/1), Hidalgo des Noés (130/1) – forrás: PMU
