Négyéves és idősebb telivérek állnak starthoz a január 14-én lefutásra kerülő Kincsem+ futamban, melynek Cagnes-sur-Mer szolgál majd otthonául. A 2000 méterre kiírt másodosztályú síkversenyben tizenhatan mérik össze tudásukat a helyi szintetikus borításon. Kahuna (1) beleszólhat az első öt helyezés alakulásnak sorsába, ha ott folytatja, ahol októberben abbahagyta. Watch Him (2) a kihagyását követő második fellépésén jöhet előre. A hendikepperek 1 kg-os engedménye is segíti. American Glory (3) a fontainebleau-i Kincsem+ futamban elért harmadik helyezésével megmutatta, hogy helyére került a skálán. Max Verst (4) figyelemre méltó eredményeket ért el az őszi időszakban. A Alpage (5) címvédőként áll starthoz, hisz alacsonyabb beállításból ugyan, de tavaly megnyerte a Prix de Cannes futamát, ami után további három jó futást láttunk még tőle ezen a pályán, közte egy másik Kincsem+ futamban elért harmadik helyezést. A 16-os startboxból induló Gilded Dragon (6) december óta három gátversenyt teljesített Cagnes-sur-Merben. Az új tréningbe került ötéves herélt esélyeiről nehéz nyilatkozni, azonban az október 4-ei első osztályú Kincsem+ futamban elért második helyezése ajánlja őt. Central Park West (7) ráduplázhat a deauville-i harmadik kategóriás elsőségére, ha a külső startbox nem fog ki rajta. Euskadi (8) és Aloysius (9) is debütál hendikepben, és a Francia Riviérán elfekvő pálya is újdonságot jelent majd számárukra, mégis az esélyesek közé sorolják őket a francia szaklapok. Xilofono (10) esetleges győzelme meglepetést jelentene számunkra. Harry Way (11) gyengén mozgott a decemberi visszatérése alkalmával, viszont papíron jól áll, így nem lehet teljesen leírni. I'm a Believer (12) beleszólhat az első öt helyezés alakulásnak sorsába, ha a valós tudásának megfelelő teljesítményt tudna nyújtani. Melbora (13) a főszereplők egyike lehet, ha szerdán is azt hozza, amit az utolsó futásai során produkált. Grecian Bonanza (14) december 6-án három és fél hosszal verte Grand Balcon-t (15) negyedosztályban. Utóbbi versenye nem volt zavartalan, s azóta 1 kg engedményt kapott. A svájci Dressman (16) 2024-ben versenyzett Franciaországban. A mezőny sörtét lova.
Véleményünk: Aloysius (9) – Euskadi (8) – Central Park West (7) – Melbora (13) – Watch Him (2)
Előzetes szorzók: Aloysius (4/1), Central Park West (5/1), Kahuna (8/1), Melbora (9/1), Watch Him (10/1), Alpage (12/1), Euskadi (12/1), Grecian Bonanza (13/1), American Glory (15/1), Grand Balcon (15/1), Max Verst (20/1), Gilded Dragon (22/1), I'm a Believer (25/1), Dressman (33/1), Xilofono (35/1), Harry Way (40/1) – forrás: PMU
