Group 3-as futammal folytatódik a Kincsem+ játék szeptember 10-én, avagy következik az ötéves és idősebb francia tenyésztésű ügetők számára nyitott Grand National du Trot sorozat 2025-ös évadának kilencedik állomása Meslay-du-Maine-ban. A mezőny tizenhat indulót számlál, a lovak az életnyereményeiknek megfelelően három különböző távról vágnak neki a fordulóstartos megmérettetésnek. A kisebb kihagyás után pályára lépő Hisa du Margas (1) betegséggel bajlódott az utolsó fellépését követően, de az istállóhírek szerint jó formának örvend. Jilord Viva (2) a PMU előzetes szorzóinak fényében második eséllyel bír, pedig a nyári hónapokban kétszer is a diszkvalifikáció sorsára jutott. Instinct d'Am (3) enghieni tízedik helyezése valamelyest csalóka, mert a rendkívül gyors autóstartos versenyben egy tizedre megközelítette az egyéni rekordját. Hautbrion Colmi (4) elcsíphet egy pénzdíjat, amennyiben hiba nélkül letudja a távot. Kaviarissime (5) visszatérésre készül, de klasszisa révén nem lehet leírni. Je Reve du Bois (6) elmarad attól a formától, amit a tavaszi időszakban láttunk tőle, mégsem jelentene meglepetést, ha a főszereplők közé tartozna. Indy de Jyr (7) a GNT eddigi nyolc etapjából háromszor elsőként haladt át a célvonalon, amit szerda délután is megtehet. Horatius d'Ela-val (8) kalkulálni kell, hiszen a nyolcéves mén idén kilencszer lépett pályára, s nyolc alkalommal pénzdíjas helyen zárt. Gazelle de Val (9) ügetőlovaglásban az igazi, és április óta nem versenyzett, így nem várunk tőle maradandót. Hubble du Vivier (10) is nyereg alatt brillírozott augusztus 10-én, az esetében azonban egy olyan lóról beszélünk, aki a klasszikus szakágban is képes kihozni magából a tudása legjavát. Impala de Val (11) kihagyás után várja az indítást. Outsiderként tekintünk rá. Hip Hop Haufor (12) korrekt teljesítményt nyújtott a lavali visszatérésekor, de az 50 méteres térhátrány miatt nem ígérkezik könnyűnek a feladata. Ino du Lupin (13) betegég miatt volt kényszerpihenőn, viszont Jean-Paul Marmion tulajdonos idomár elmondása alapján az ötödik helyre már most is odaérhet a hétéves herélt. Gaspar de Brion (14) és Gaspar d'Angis (15) is a felkészülés jegyében áll starthoz, s ugyanez elmondható Ideale du Chene (16) kapcsán is.
Véleményünk: Hubble du Vivier (10) – Indy de Jyr (7) – Jilord Viva (2) – Horatius d'Ela (8) – Kaviarissime (5)
Előzetes szorzók: Hubble du Vivier (8/5), Jilord Viva (3/1), Indy de Jyr (9/2), Horatius d'Ela (6/1), Je Reve du Bois (11/1), Kaviarissime (12/1), Hautbrion Colmi (20/1), Ino du Lupin (25/1), Instinct d'Am (33/1), Hisa du Margas (35/1), Gazelle de Val (45/1), Hip Hop Haufor (65/1), Gaspar de Brion (99/1), Gaspar d'Angis (120/1), Ideale du Chene (150/1) – forrás: PMU