Ötéves és idősebb lovak állnak starthoz a szeptember 9-én lefutásra kerülő Kincsem+ futamban, melynek Auteuil szolgál majd otthonául. A 3600 méterre kiírt Listed besorolású gátverseny hendikepben tizenhatan mérik össze tudásukat előreláthatólag puha gyepen. Fiston de Becon (1) a kihagyását követő második fellépésén jöhet előre, de a topsúly is azt mondatja velünk, hogy másodlagos eséllyel bír. Kalibre (2) beleszólhat a pénzdíjas helyezések alakulásának sorsába, ha ott folytatja kedden, ahol májusban abbahagyta. Six One (3) bíztatóan mozgott a clairefontaine-i futásai alkalmával, nem jelentene hát meglepetést, ha ezúttal is fizetnének rá. Beaubourg (4) ellen szólhat, hogy a lyoni hendikep sikere nyomán 3 kg-mal emelkedett a beállítása. Lou Fast (5) a várakozások alatt teljesített április 26-án, ha azonban azt hozná, amit az év első negyedében láttunk tőle, az első öt között köthetne ki. Hamandio (6) sokat javult az idei esztendőben. A rutinos Rock and Roll (7) címvédőként várja az indítást, tavaly azonban 2 kg-mal kedvezőbb beállításból nyerte a Prix Jean Bart futamát. Magic Flight (8) a dieppe-i akadályversenyek után tér vissza gátra. A papírszámítás alapján komoly figyelmet érdemel. Naruto (9) beleszólhat az első öt helyezés alakulásának sorsába, ha az augusztus 11-ei Kincsem+ győzelme nyomán rá kirótt 3.5 kg-os pönalitás nem nyomja el. Style d'Emirs-t (10), aki a nyári időszakban két síkversennyel készült erre a hendikepre, közeli sanszként véleményezik a francia szaklapok. Never Risk (11) akár a győzelmet is megszerezhetné, ha megismételné a legutóbbi számát, viszont az istállóhírek szerint Auteuil nem tartozik a hatéves mén kedvenc pályái közé. Jeu d'Enfant-tól (12) annak ellenére is jó eredményt remél a trénere, hogy a herélt utoljára május végén versenyzett. Az első hendikepjére készülő Kara Diamond (13) 2023-ban Group 3-as futamot is nyert ezen a pályán, s azt is érdemes a fiatal kanca kapcsán megjegyezni, hogy a dieppe-i első kategóriás akadályversenyben kimondottan jól teljesített. Polyrisk (14) a jobb pénzdíjakért küzdhetne, de a kihagyása miatt nem lehet nyugodt szívvel ajánlani. Authobello (15) a PMU előzetes szorzóinak fényében ötödik esélyt képvisel, vagyis a kombinációs játékokból nem érdemes kihagyni. Maskaya (16) mégy nyeretlen, viszont 2023-ban Kara Diamond-dal (13) jegyezték körülbelül egy szinten.
Véleményünk: Kara Diamond (13) – Magic Flight (8) – Six One (3) – Naruto (9) – Hamandio (6)
Előzetes szorzók: Rock and Roll (6/1), Magic Flight (6/1), Kara Diamond (8/1), Naruto (9/1), Authobello (10/1), Six One (11/1), Hamandio (12/1), Never Risk (13/1), Style d'Emirs (15/1), Jeu d'Enfant (15/1), Beaubourg (16/1), Polyrisk (17/1), Fiston de Becon (20/1), Kalibre (20/1), Maskaya (33/1), Lou Fast (35/1) – forrás: PMU