Négy extraklasszis külön versenyét hozhatja a tavasz egyik legfontosabb versenye, a patinás Millenniumi Díj. Amore Boy egy éve negyedikként zárt itt, majd szerb tréningbe kerülve sorozatban nyerte a nagydíjakat, visszatérésekor ugyan kikapott, ennek ellenére győzelme is elképzelhető. Matt Machine a futam címvédője, három hete a középtávú nagydíjat roppant magabiztosan, tetszés szerint húzta be, aminek tükrében favoritnak számít. St Pantaleon év elején új tulajdonba és szerb idomításba került, komoly klasszisát pedig rögtön igazolta, visszavághat a tavalyi vereségért. Vadali igazolta bemutatkozó számát és kissé szerencsétlen versenyt futva is közel volt az osztrák riválishoz, képes lehet itthon tartani a trófeát. Lady Lilibetrage folyamatosan jól teljesít, ez a táv kedvezőbb lehet számára, közeli sansz. Vampa di Bocca elsőre új toppal jelentkezett, másodjára még erősebb lehet akár még dobogóra is állhat. White Mare’s Son és Szulejka nehéz feladatot kaptak, legjobbjukkal sincsenek könnyű helyzetben.
Véleményünk: Matt Machine (2) – Vadali (4) – St Pantaleon (3) – Amore Boy (1)