Négyéves és idősebb telivérek állnak starthoz a szeptember 15-én lefutásra kerülő jackpotos Kincsem+ futamban, melynek Longchamp szolgál majd otthonául. A 2000 méterre kiírt másodosztályú síkversenyben tizenhatan mérik össze tudásukat, előreláthatólag puha gyepen. A topsúllyal pályára lépő Wild Pansy (1) egyelőre árnyéka a tavalyi önmagának, s a nyári számain elbírálva csak javulással juthatna szóhoz. Calas (2) megérdemelne már egy elsőséget, de a korábbi eredményei alapján a távbírása kapcsán van bennünk némi kérdőjel. Noir (3) a főszereplők egyike lehet, amennyiben azt hozza, amit a július 14-ei és az augusztus 10-ei Kincsem+ futamokban láttunk tőle. Get Set (4) a július 21-ei Kincsem+ sikerével magasra kerülhetett a skálán. Belafonte (5) nehezebb feladat elé néz, mint a legutóbbi elsősége alkalmával, amikor a deauville-i szintetikus borításon nyert eladóversenyt. Az augusztus 10-én megrendezett referencia versenyben Thunderspeed (6) egy hosszra végzett attól a második helyezettől, akivel ezúttal is találkozik. Ugyanitt Centorina (13) a pénzdíjas hatodik, valamivel több, mint két és fél hosszal lemaradva Patrice Cottier idomítottjától. Cosmas (7) a kihagyását követő második fellépésén jöhet előre. A hendikepperek 1.5 kg engedménye is segíti. Plain Beau (8) jó eredményeket ért el az év első felében, tegyük azonban hozzá, hogy ebben az esztendőben kizárólag eladóversenyekben adták indulónak, s május óta nem lépett pályára. Giraffe (9) komoly figyelmet érdemel. A rutinos Nepalais (10) első öt közé kerülése nem jelentene meglepetést. Lou Man (11) a győzelmet is megszerezheti, ha azt hozza, amit az augusztus 18-ai első osztályú hendikepben produkált speciális borításon. Bakhchisaray (12) sokat profitálhat abból, hogy a dieppe-i eladóversenyben elért negyedik helyezése után 2 kg-ot engedtek neki. Chiareggio (14) többet tud annál, mint amit legutóbb mutatott, lásd a július 28-ai Kincsem+ futamban elért ötödik helyezését, amikor a külső startbox ellenére is beleért a nyerő kombinációba. Bumble Bee (15) az utolsó futása alapján közeli sansz. Waldkauz (16) a magasabb osztályban is letehet a névjegyét.
Véleményünk: Calas (2) – Thunderspeed (6) – Noir (3) – Lou Man (11) – Giraffe (9)
Előzetes szorzók: Calas (3/1), Thunderspeed (7/1), Noir (8/1), Lou Man (8/1), Chiareggio (10/1), Giraffe (11/1), Nepalais (11/1), Centorina (14/1), Bumble Bee (15/1), Get Set (16/1), Plain Beau (17/1), Belafonte (19/1), Waldkauz (20/1), Wild Pansy (22/1), Bakhchisaray (23/1), Cosmas (33/1) – forrás: PMU