Négyéves és idősebb telivérek állnak starthoz az augusztus 22-én lefutásra kerülő Kincsem+ futamban, melyet a deauville-i gyeppályán rendeznek meg szombat délután. A 2000 méterre kiírt síkversenyben tizenhatan mérik össze tudásukat. Axcelerator (1) beállítása 4 kg-mal emelkedett a helyi szintetikus borításin aratott győzelme miatt, mégis az esélyesek közé sorolják a francia szaklapok. Royalist (2) beleszólhat az első öt helyezés sorsába. Cartes (3) többet tud annál, mint a amit az utolsó fellépésén mutatott, a rövidebb távon javulását várjuk. Electron Libre (4) a májusi számán elbírálva komoly figyelmet érdemel. Savoir Aimer (5) az előzetes szorzók alapján ötödik esélyt képvisel a PMU-nél. Khochenko (6) tippeletlenül is számít. Jizellita (7) augusztus 8-án csalódást okozott, ennek ellenére is számolni kell az ötéves kancával. Poporo (8) a longchampi fellépését követően 1 kg engedményt kapott, így korai volna még leírni. Gracian (9) már csak fél kilóval áll magasabban a skálán, mint amikor legutóbb, 2019 szeptemberében hasonló Kincsem+ futamot nyert. El Manifico (10) papíron jól áll, komoly figyelmet érdemel. Cressida (11) megérdemelne már egy győzelmet. Octoking (12) a főszereplők egyike lehet. La Roseliere (13) a kombinációs játékokból kihagyhatatlan, ami Marrakech Express (14) kapcsán is elmondható. Brazing (15) beállítása jónak tűnik, ellene szól azonban, hogy soha nem futott még 1600 méternél hosszabb távra. Jumpin’ Jack Flash (16) megérhet egy kontrát.
Véleményünk: Octoking (12) – Axcelerator (1) – Cressida (11) – Royalist (2) – Savoir Aimer (5)